Nem titkolom, csodát kívántam életre hívni, aminél nem kell határokat húzni és ami a legtökéletesebb. Olyat, ami a bőrt sejtszinten szólítja meg, kényezteti, életre lendíti és a lelket is felemeli. Fénybe burkolva lehámozza a nehezéket, hogy megmutassa a mindenkiben benne lakó, felfedezését alig váró LEGSZEBBET! Azt, aki valójában ő. Igen, a Shine-nal erőt kívántam adni és védelmet. Olyat, amitől eláll a lélegzet, amitől nincsenek szavak, ami az utolsó cseppjéig igaz.
Miért? Mert szeretem a nő sokszínűségét…

Szeretem a lányt, amikor világra jön és ott csillog a pici szemeiben az élet ígérete.
Szeretem, amikor kicsi szoknyájában pörög és meghódítja a világmindenséget.
Szeretem, amikor nyílni indul és áthalad a hídon.
Szeretem a nőt, aki szerelembe esik és hófehér ruhájában megosztja életét.
Szeretem a nőt, aki magába fogadja az ígéretet és suttogva, a lélek hangján beszél a csillagokból érkezetthez.
Szeretem a nőt, aki fájdalmai előtt meghajolva, megadva magát, hídjává válik az új életnek.
Szeretem a nőt, aki ölében ringatja a jövőt, bíztatja, táplálja, növeli és határokat nem ismerve szereti.
Szeretem a nőt, aki nyolc karjával zsonglőrködik, hol díva, hol alázatos hallgatóság, hol amazon, a legjobb orvos, nővér, barát, de a legcsodásabb cukrász, vagy épp tábori konyhalány, éjszaka pedig királynő.
Szeretem a nőt, aki erőt merít ott is, ahol már nincs.
Szeretem a nőt, aki küzd és hitet ad a hitetlenségben.
Szeretem a nőt, aki egy pillanat alatt képes átadni a jövőt az utána jövőknek és elindul befelé fehér hajával tündökölve.
Szeretem a nőt, aki bölcsen tartja a mögötte jövő-t.
Szeretem a nőt, aki méltósággal engedi az életet, hadd menjen.
Szeretem a nőt, aki haját megfésülve, még egy utolsót körbenéz, majd hazaindul a Fénybe.